„Alkesz, rokinyugis, piás, pszichés gondjai vannak” – minősíthetetlen megjegyzésekkel illették szimpatizánsaikat Magyar Péter emberei

Tovább dagad az adatgyűjtési botrány a Tisza Pártnál.

2024-ben látványos vagyonképződés indult el a Tisza Párt elődszervezeténél – derült ki a Tényellenőr elemzéséből.
A Legyél a változás egyesület 2024-es pénzügyi beszámolója szerint a Tarr Zoltán református lelkész által alapított civil szervezethez 105 millió forint támogatás érkezett, ismeretlen forrásból. A szervezetet korábban Magyar Péter nevezte meg politikai tevékenysége egyik alappilléreként, és gyakran a Tisza Párt elődszervezeteként emlegetik – olvasható a Tényellenőr elemzésében.
A pénzügyi beszámoló alapján az egyesületnek értékesítésből nem származott árbevétele, azonban a támogatások összege 2023-hoz képest látványosan nőtt:
míg egy évvel korábban mindössze 90 ezer forint folyt be, 2024-ben már 105.356.000 forint.
Ehhez további 2,88 millió forint társult pénzügyi műveletekből, így a teljes bevétel meghaladta a 108 millió forintot. A források eredete ugyanakkor nem ismert: a beszámolóban üresen maradtak az európai uniós, központi költségvetési és adó 1%-os sorok is.
A kiadások 88 millió forintot tettek ki, így az egyesület közel 20 millió forint adózott eredménnyel zárta az évet. A készletek között 30 millió, a pénzeszközök között 28 millió forint szerepel – holott egy évvel korábban ezek az összegek gyakorlatilag nem léteztek. Magyar Péter korábban arról írt, hogy ő és EP-képviselőtársai ide ajánlják fel fizetésük egy részét, az úgynevezett Ludas Matyi Alap révén.
A szervezet háttere és időzítése ugyanakkor több kérdést is felvet. A Legyél a változás egyesületet 2023. július 4-én alapította Tarr Zoltán, hét hónappal azelőtt, hogy Magyar Péter nyilvánosan is megjelent volna a Partizán műsorában. Az alapító korábban nem végzett politikai tevékenységet, mégis ilyen célra hozta létre az egyesületet. A székhelyként megadott budapesti ingatlan tulajdonosi hátterében baloldali körökhöz köthető személyek is feltűnnek – köztük Molnár Áron „noÁr” felesége és Bajnai Gordon korábbi üzlettársai.
A teljes elemzés ide kattintva olvasható el.
Ezt is ajánljuk a témában
Tovább dagad az adatgyűjtési botrány a Tisza Pártnál.
Nyitókép: PestiSrácok/Hatlaczki Balázs